Hétvégi filmek és a könyvem

2009.06.29. 00:29 lagirl

Sziasztok!

Nemrég értem haza a moziból, most néztük meg az egyik kedves barátommal a Hangover, azaz Másnaposok című filmet. Mivel @Lyndy, amúgy is úgy állapodtunk meg, hogy kibeszéljük a két filmet, ezért leírom Neked a véleményemet ezzel és a Nász-ajánlattal kapcsolatban.

Hangover - Másnaposok

Azt lehet, hogy már említettem, de megint hangsúlyozom, hogy EREDETI nyelven szeretem nézni a filmeket. Ezt a filmet most szinkronizáltan láttam, ezért vannak fenntartásaim, szerintem nem jönnek át igazán úgy a poénok, vagy legalábbis máshogy. Ez a film így is olyan volt, hogy végig röhögtem rajta! Nagyon rég láttam ilyen filmet, ami tele van hülyeségekkel, de mégsem olyan túl sok kategória, hanem szórakoztató. A karaktereket jól eltalálták, és az külön tetszett, hogy nincsenek benne olyan nagyon ismert színészek. Mondjuk majdnem mindegyik figura olyan ismerős volt, csak nem tudom honnnan. Holnap még elemezzük úgyis tovább a filmet @Lyndy-vel, most csak így nagy átlagban mondom el, hogy a film csillagos ötös vígjáték :) A következő bejegyzésnél,majd sorra vesszük a poénokat is, úgyhogy azt az olvassa el, aki már látta a filmet.

A másik film, amit tegnap láttam, a Proposal- Nász-ajánlat. Megmondom őszintén fenntartásaim voltak a filmmel kapcsolatban, mert azt hittem bugyuta poénok lesznek benne. Fogalmam sincs honnan vettem ezt, talán onnan, hogy a főszereplő srácot nem igazán kedvelem, és ilyen buta vígjátékos figura a szememben. Sandra Bullock viszont örök kedvenc. Olyan családi romantikus vígjáték, ami néha kicsit nyálas, de szórakoztató és jókat lehet rajta nevetni. Erőltetettnek csak azért mondom, mert erről a "kanadai vagyok és ki akarnak deportálni" témáról már sok bőrt lehúztak, és nem mondom el, hogy  mi a vége, de gondolhatjátok, hogy semmi drámai nem történik benne. 
Ha már Sandra Bullock, @Lyndy, láttad a Lake House- Ház a tónál című filmet? Jujj, az például szerintem jobb mint ez, és ráadásul a másik főszereplőt, Keanu Reeves-t, is jó színésznek tartom.

 

Mára ennyi lányok/fiúk, most megyek még olvasni a Twilight-ot, nos mindenképp jobb, mint a film, mert részletesebb és nagyon kíváncsi vagyok mi történik Edwardunkkal és Bellával :)

A többiről holnap, várlak @Lyndy! 

Szólj hozzá!

Címkék: sandra bullock csajos pletyka blog gossip sisters pletyka blog másnaposok hangover

A bejegyzés trackback címe:

https://gossip-sisters.blog.hu/api/trackback/id/tr891877324

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása