Sziasztok!
Egy ideje lemondtam arról, hogy ez az oldal nem csak lányoknak, hanem fiúknak is szól - már csak a szín miatt is - ezért engedjétek meg nekem, hogy elmélkedjek egy kicsit a Twilight feelingről.
Annyit magamról, hogy én is a rabjává váltam, bármennyire is azt gondoltam gyerekes, vagy, hogy nem akarok egy lenni a százból, aki 'bedől' ennek. Mégis, van benne valami. Mondom mivel nem hivatalosan ez lány oldal, akkor talán Edward Cullen-ről kéne áradoznom. Higgyétek el, hogy tudnék is :) Csak úgy mondom épp most néztem meg a filmet megint...hihetetlen ám! A könyvből még csak az elsőnél tartok, szóval van mit behoznom, és igyekszem is.
Egy dolog miatt haragszom a könyvre, a filmre és az egész Twilighter jelenségre: az életem emellett olyan szürkének tűnik :) Jó most itt nem kezdek siránkozni, de Ti mint lányok, (és Te @Lyndy) szoktátok azt érezni, amikor egy romantikus könyv vagy film hatása alatt vagytok, hogy bizonyos szinten csalódás, hogy az élet nem ilyen? Jójó, már lassan ilyen kamaszos rajongással beszélek minderről, de szerencsére tudom, hogy a 20-on évesek között mint én is vagyok,ugyanúfy szedi áldozatát az Edward-féle nézés :) Na igen, nem véletlenül mondják, hogy minden nőnek kell, hogy legyen egy Edward-ja :) Mondom nem panaszkodom, nekem is megvan a magamé, de csak sajnálni tudom, amikor buta fejjel úgy gondolom, hogy ő nem elég romantikus, hisz térjünk már magunkhoz, ez csak álomvilág!
Jajj,de mi úgy szeretünk álmodozni, álmodjuk tovább! :)
