Nna megint írok egy kicsit magamról, most úgyis totál belejöttem :) Örülök, hogy rögtön találtam egy szimpatizánst, aki egyet ért az elméletemmel...így máris nem érzem magamat annyira bolondnak :D Az utazásokkal kapcsolatban: 15 éves voltam, amikor először utaztam el egyedül, akkor Angliába és nyáron 2 hetes nyelvtanfolyamra. Durva, de ennek már 10 éve :))) Akkor nagyon nem akartam menni, de anyu 'kényszerített' rá, azt mondta, hogy nagyon jót fog tenni, mert sokat fogok tanulni belőle. Utólag mondom, hogy igaza lett. Ezúton is üzenem minden kamasz anyukájának, hogy tartson ki az eredeti terve mellett, mégha a kamasz ellenkezik is, mert ilyen esetekre mondom, hogy utólag rá fog jönni, a szülő az ő érdekében cselekedett:) Amikor kint voltam, akkor nagyon ki voltam bukva, paráztam ezerrel, hogy milyen lesz egyedül. Akkor még koleszban laktam, szóval gyakorlatilag 0 % esélye volt annak, hogy eltévedek, hisz folyamatos felügyelet alatt álltunk. Aztán ahogy idősödtem, engem is jobban elengetek, utána még asszem 5x voltam kint így nyáron Angliában. Később már családoknál. Most utoljára már több éve voltam, de a terveim között szerepel több angliai út, és angol nyelvtanulás is, de arról egy kicsit később.

Szóval, aki most hezitál, hogy menjen-e vagy sem, azt tudom mondani, hogy menjen! Nagyon sok embert ismertem meg így, és elmondhatom, hogy ez is közrejátszott, hogy barátságos tudok lenni az emberekkel. Az angol tudásom is nagyon sokat fejlődött, és már nem félek megszólalni. Mondjuk most, mint ahogy említettem rég voltam kint, lenne mit tanulnom, de tényleg tervben van, hogy újra felzárkózom, és angolul (is) fogok tanulni.

Ilyen nyelvtanfolyamokon nagyon sok külföldivel lehet találkozni, és nekem ez különösen tetszett. Más szokások, más kultúra, érdekes volt mindezt testközelből megfigyelni. Ráadásul ha kint vagy mondjuk Angliában, akkor ott a tanáron kívül mindenki bénázik az angol beszédben, szóval, ha azon izgulsz, hogy nem mersz megszólalni, vagy elrontasz valamit, akkor nem kell, mert a végén úgyis kézzel-lábbal fogjátok egymásnak elmagyarázni, amit szeretnétek mondani :) Persze ez meg nagyon vicces is, szóval tényleg jó szórakozás....

Ami a nevemet illeti, LaGirl. Elgondolkodtam azon, hogy a történet mesélésbe megemlítsek-e még valakit, aki fontos volt nekem egy ideig, és végül arra jutottam ha már nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek :)

Szóval ezek az érzések folyamatosan alakultak ki bennem, amiről már a korábbi bejegyzésben is írtam. Mármint, hogy valahogy szenvedtem a suliban. Nem azt mondom, hogy nem jutottam egyről a kettőre, mert azért sikerültek a vizsgáim, de jelen állapotban nem éreztem azt, hogy nekem ezt kell csinálnom. Az a rossz ebben, hogy már 25 éves vagyok, és ilyenkor nemhogy 'maszatolni' kéne, hanem már elvárnák tőlem, hogy diplomás, bla-bla legyek. Ez meg olyan, hogy tudom magamról, hogy ha akarnám, akkor el tudnám végezni szinte bármelyik egyetemet, de nekem ahhoz az kell, hogy a szenvedés mellett élvezzem is azt, amit csinálok. Nálam meg az volt a probléma, hogy még kb 3-4 évet kellett volna járnom, hogy befejezzem, és azt éreztem nem akarom most magamat lekötni ilyen sok időre. Jó azt is tudom, hogy ezeket az utazgatásokat időzíthettem volna korábbra is, de akkoriban valahogy inkább azon igyekeztem, hogy beleerőltessem magamat a társadalmilag elvárt sémába. Huhh, milyen okosan tudok fogalmazni, de mondjuk tényleg így van... Majd egy másik bejegyzésemnél kitérek a múltamra is, mert azt hiszem történt velem 1-2 olyan dolog, ami jó tanacsként szolgálhat a nálam fiatalabbak számára. Pl. arra gondolok, hogy tőlünk valahogy elvárták, hogy az érettségikor egyből tudjuk mit szeretnénk csinálni. Azaz kézenfekvő, hogy fősuli, egyetem, akkor bulizz, és mondjuk annyi idősen, mint én, lépj ki a nagy betűs Életbe. Persze nálam az is volt az egyik baj, hogy baromira türelmetlen vagyok, és nem akartam megvárni, hogy befejezzem a sulit, és majd akkor élhetek. Már hamarabb élni szerettem volna, csak nem hagyták. Vagyis én választottam. Végülis nem bántam meg, hogy 'normális' életet is éltem egy ideig, mert azt legalább elmondhatom magamról, hogy megpróbáltam...legalább el tudom mondani, hogy mi az,ami nem jött be :)) Persze sok minden alakulhatott volna máshogy is, akár jobban is, de valahol úgy gondolom minden úgy alakul, ahogy alakulnia kell, és nézzük a dolgok pozitív oldalát.

Igazából, ha azt mondom, hogy velem egykorú és fiú, akkor eddig 2 ember volt, aki megértett. Sajnos már egyikőjük sem az életem részei, mert úgy hozta a sors, hogy most nem vagyunk közel egymáshoz. Nem adom fel a reményt, hogy ez máshogy lesz, de most sok mindennel egyedül kell megbírkóznom, talán azért is írom a blogot. Egyébként most van az a pillanat, amikor el kell döntenem, hogy megszemélyesítek-e embereket a leírásomban, vagy inkább a homályban maradnak. Azt nem tudom, hogy bármelyikőjük is olvassa-e a blogot, de végülis azt gondolom, ha igen, akkor nem bánhatják, ha írok róluk, mert tényleg pozitív a mondanivalóm.

Először A-t ismertem meg. Most nem megyek bele a részletekbe, majd talán máskor. Neki köszönhetem azt, hogy elsőször felnyitottam a szemem. Akkoriban történt, hogy barátságos természetem ellenére kirúgtak a '8-17' munkahelyemről. Egy ideje már foglalkoztam internetes eladással a vaterán meg a teszveszen, de sajnos akkori barátom se tudta ezt komolyan venni. Ő azt mondta ez nem is munka, stb. Aztán A volt az, aki azt mondta, hogy igenis vállaljam fel, hogy ezt csinálom, és én az interneten DOLGOZOM. Mármint nem vagyok egy ingyenélő, egyszerűen csak más vagyok, mint az átlag:) Nála valahogy úgy romlottak el a dolgok, hogy többet érzett irántam, mint én, és ezeket az érzéseket akkoriban nem tudtam viszonozni. Valószínűleg jól döntött, hogy 'elhagyott', mert annak ellenére, hogy egy nagyon értékes embernek tartom, nem érzek most se többet,mint barátság.

Akkoriban még suli volt, kapcsolat újra, majd végül a majdnem 3 éves kapcsolat vége. Nos ennek az indoka nagyon egyszerű, persze utólag jöttem rá erre is. Egy röghöz kötött embert nem lehet összekötni egy szárnyalóval, még akkor sem, ha szerintem még most is szeretik egymást.

Lassan eljutunk a lényeghez ígérem :) Szóval már épp belemerültem volna újra a 'depcsi'-be, amikor megismertem Z-t. Ő akkoriban külföldön volt egy hajón, és csak az interneten- webkamerán keresztül kommunikáltunk. Már ez úgy tetszett az én szárnyaló énemnek, hogy valakivel lazán úgy beszélgetek, hogy közben több ezer km távolságra van tőlem. Először úgy volt csak nyáron jön haza, azaz a találkozásik várnom kell több hónapot. Aztán kiderült egyik nap még márciusban, hogy ő bizony pár nap múlva hazajön. Örültem és meg is ijedtem egyszerre, hogy hűha, de végül szerintem minden jól alakult :)Ő nagyon is megértett engem, mert hasonló gondolkodású, mint én. Huhh, hát amíg itt volt, sok mindent tanultam. Nekem az tetszett a dologban, hogy nem mondta meg, hogy mit tegyek, hanem csak erőt adott ahhoz, hogy tegyem, amit szeretnék. Róla csak annyit, hogy most már több hete nem tudok róla semmit. A találkozásunk után még elég sokat beszéltünk, de valahogy úgy éreztem folyamatosan eltávolodik tőlem. A legutóbbi, amit beszéltem vele az volt, hogy írta msnen szóljak neki mikor érek rá, és felhív. Aztán írtam neki msnen, meg smst is, hogy mi van vele, de nem volt reakció. Ha mondtam neki valami olyat, amivel megbántottam, jó lenne tudni. Mondjuk érdekes, hogy amikor távol volt tőlem, akkor volt közelebb, szóval már poénból korábban is mondtam neki, hogy menjen vissza a hajóra:)) Jah, csak, hogy milyen vagyok. Miután találkoztam vele már itt Mo-n, akkor utána nekem evidens lett volna, hogy ha együtt dolgozunk a honlapo(ko)n, akkor találkozunk. Annak ellenére, hogy ő szolnoki, én meg pesti vagyok. Amikor szóba került a dolog, akkor mindig az ment, hogy ő nem érzi jól magát, mert ő 35 fokból jött, ahol évekig volt, és szenved az itthoni időjárás miatt. Aztán egyszer csak azt láttam, hogy kirakta facebookon, h kapcsolatban van egy szolnoki nővel. Háát, akkor nagyon ideges lettem, m azt éreztem, hogy hazugság volt, és nincs is rosszul, ha arra van ideje, hogy csajozzon. Ezt azóta sem értem, hogy akkor mi történt. Utána volt bennem egy ilyen hülyeség, hogy kirakom én is facebookon h kapcsolatban vagyok valakivel. Az exemmel, aki volt olyan cuki és vállalta,hogy 'együtt járunk':) Sosem jártunk, és mégcsak nem is találkoztam vele, de akkor ez olyan jó ötletnek tűnt. Nem tudom mi ez a hülyeség manapság, hogy az embert ennyire foglalkoztatja mi van róla kiírva fb-n vagy iwiwen :))) Nna mindegy, ez is csak azért jutott eszembe, mert anyukám az előbb hívott, hogy mi van ezzel a sráccal, mert látta fb-n h kapcsolatban vagyunk. Persze én már rég el is felejtettem, meg amúgyis csak egy poén volt. Nna mindegy is, de Z, ha ezt olvasod, magyarázd már el nekem normálisan, hogy miért tűntél el, és amúgy is mi van veled, mert nem értelek...

Nna róla azért írtam ennyit,mert a vele való beszélgetés kapcsán került szóba Los Angeles, hogy ő is meg én is nagyon szívesen kimennék oda pár hónapra. Ez nálam még mindig fennáll, és szeretnék is, csak előbb meg kell hozzá teremtenem hozzá a pénzügyi alapot. A munkám persze meg azért jó, mert internetes és bárhonnan végezhető. Mondjuk, most bocsi, de nem adok ötleteket, hogy konkrétan miből szeretnék megélni, mert az butaság lenne, de ígérem még az idén kiderül... :)

Szóval LaGirl, azaz Los Angeles Girl vagyok... leszek remélhetőleg....jujj de jó is lenne...