Elhisszük neki? Szerintem elég necces az ügy, de nem akarom előre lelőni a poént, inkább olvassátok el a cikket.
Jude Law negyedik gyermekének az anyja, a 25 éves Samatha Burke az OK! magazin szerint boldogan várja kislányát, akit Sophiának fog hívni.
Law és a Burke, még 2008 karácsonyán egy new yorki koktél bárban találkoztak, ahol a lány pincérnőként dolgozott. Ekkoriban zajlott a városban, a Guy Ritchie féle Sherlock Holmes című film forgatása is, melynek a két főszereplője Robert Downey Jr. és Jude Law.A leendő anyuka ügyvédje szerint igazi kapcsolat volt kettejük között, de a színész ismerősei azt állítják, hogy csak párszor találkoztak.
Samantha 2003-ban végzett egy pensacolai gimnáziumban, majd modellkedni kezdett a helyi újságoknál. Később New Yorkba költözött, ahol 2007-től színi iskolába járt.
Ami számomra egy kicsit pénz szagú, hogy állítólag a lány karrierjét megtörte a terhesség, annak ellenére, hogy nagyon örül a babának. Emiatt visszaköltözött a szülei házába Floridába, és itt is kívánja felnevelni a csöppséget. Ja, igen, pedig azt mondják, úgy küzdött, hogy legyen belőle valaki.
Nem is tudom, most akkor ezt el kéne hinni, hogy ettől neki rossz lesz, hogy is van az a gyerektartás???
Jude nyilatkozata szerint vállalja a felelősséget a történtekért, de nem lépett kapcsolatba a nővel, aki egyedülálló anyukaként fogja felnevelni románcuk gyümölcsét.
Azért érdekes, akkor itt most ki is a felelőtlen???