Sziasztok!
Akkor most elemezzük ki egy kicsit a két filmet.:)
The Proposal - Nász-ajánlat
A főszereplőkről írtam már tegnap is, úgyhogy ezzel kapcsolatban nem is mondok többet. Azon mosolyogtam azért, hogy szerencsére nem mindenben egyezik a véleményünk @Lyndy-vel - gondolok itt a főszereplő srácra - így egy kicsit izgibb is ez a blog, mert ha mindenben egyetértenénk az unalmas lenne :) Persze nekem sincs bajom a fő karakterrel, csak mint említettem, azt hittem más lesz,l de kellemesen csalódtam benne.
Ami tetszett a filmben:
- Nincsenek benne eltúlzott poénok, azaz nem megy át az ilyen gusztustalan vígjáték kategóriába.
Igazából tudom, hogy ez egyéni, és van, akinek az tetszik, ezért remélem nem is bántok meg senkit azzal, hogy más a véleményem. Csak ami így hirtelen eszembe jutott az a Derült égből Polly, amiben Jennifer Aniston és Ben Stiller játszik, na az nekem már túlzás volt.
- A nagyi karakter tényleg aranyos, meg azt a színésznőt is szeretem olyan kedvesnek tűnik. A vége felé, amikor rosszul lesz, és aztán kiderül,hogy mégsem, na az nagyon tetszett, és valahogy megéreztem, hogy ez fog történni:)
- Egyik kedvenc jelenetem, amikor SB kint van a kertben, telefonál és a madár elviszi a telefonját, és odatartja a kutyát, hogy vigye inkább őt :) Közben bentről meg úgy néz ki mintha a kutyával játszana, az haláli :) A kutya is iszonyú aranyos :)
- Amikor jön be anyuka a reggelivel és össze kell bújniuk az ágyban, az olyan aranyos jelenet.
Ami nem tetszik a filmben:
Igazából nem sok van, és ami eszembe jut,az is inkább kötözködés.
- Maga film eléggé kiszámítható, ami olyan, hogy mi lányok olvadozunk a film alatt, de a fiúk lehet, hogy néha unják magukat.
- Vicces, hogy említetted ezt a meztelenül összefutós jelenetet, mert nem azt mondom, hogy nem volt vicces, de azt olyan erőltetettnek éreztem. A srác pont zenét hallgat, és nem hallja, amikor szól a csaj, hááát... Mindenesetre Ryan(Andrew)-nek szép kidolgozott teste van, azt nem hagyhatom szó nélkül:)
Hangover - Másnaposok
Itt már nehéz dolgom lesz felhozni az érveket, ellenérveket, mert több a jó része, mint a rossz. Igazából nem győzőm hangsúlyozni, nagyon sokat, vagyis folyamatosan lehet rajta nevetni, és mégsem erőltetettek a poénok.
Kezdem azzal, ami nem tetszett, az kevesebb:
- Huhh, tegnap belenéztem az angol változatba, és ezért hadilábon állok most a szinkronnal. Meglepődtem, mert sok helyen beleraknak olyan poénokat, ami eredetileg nincs is benne. Nem tudom eldönteni, hogy ez jó-e vagy rossz, mert a poénok jók, de milyen alapon változtatják meg a filmet?!
- Jó, itt elfogult leszek, ez megint a szinkron miatt van, de én nem bírom az eltúlzott poénkodásokat. A kínai figura szinkronját eltúlzottnak éreztem, és nem tetszett.
Nagyjából ennyi a negatívum, szóval láthatjátok, hogy ez egy igen jó film :)
A pozitív oldalát napokig sorolhatnám, ezért csak pár kedvenc jelenetet emelek ki:
- A legvége ez iszonyú jó amikor megmutatják a fényképeket! Na azon még a moziból kijövet is röhögött mindenki.
- Maga a szitu is, hogy nem emlékeznek semmire, az nagyon vicces.
- A tanár bácsi szerintem nagyon jó pasi :)
- Elveszi feleségül a sztriptíztáncosnőt - akit egyébként ismert színésznő Heather Graham játszik, szóval nem igaz, hogy senki sem ismert :) Mindenestre ő tényleg szép nő.
- Amikor észreveszi a tigrist a fürdőszobában
- Az elején, amikor azt mondja mehet a jobb sávba és jön a kamion
Najó ezt nem tudom könnyen abbahagyni, úgyhogy inkább simán csak nem írok többet. Aki nem látta, nézze meg! :)